KIJO Japán Nyelv Klub
A JANYEK 2002-ben alakult.
Addig is tanítottam a japán nyelvet, mindenféle fura fazonnak. Szokványos nyelvórákat tartottam a Skype programon, úgy 30 kínlódó személynek. Aztán egyszer csak rám hullott egy olyan pehely, amely felkavarta a hagyományos oktatás agymenetét.
Kell legyen egy sokkal hatásosabb módszer!
Az átlagos nyelvoktatásról mindenkinek van némi fogalma miként is zajlik. Főként mert bármelyik
nyelviskolába is rontsunk be, egy húron pendülnek egymással. A diákok tehát ugyanazt tanulják
meg, csak a tanárok és a kiválasztott nyelvek a mások. Szóval kell legyen ettől sokkal izgibb és
igazán motiváló nyelvoktatás is. A folytatáshoz szükséges kedvet ugyanis a motiváció élteti. Ha
motiválva vagyunk, akkor van kedvünk tanulni. Ha magolni kell és füzeteket teleirkálni, akkor
egyszer csak kifogy belőlünk a tinta.
A hagyományos nyelvoktatással felhagytam (csak úgy hirtelen) és minden továbbiként Nyelvi
Klubot indítottam.
Hogy miért lett ez annyira jó?
Lehet, hogy önző vagyok, de elsősorban azért, mert végre én is motiválva vagyok és nem a mindent tudó tanára vagyok a csapatnak, hanem a tagja. Szóval számomra is pont akkora élvezet a nyelvvel való játszadozás, mint a diákoknak. A tanulóknak pedig minden egyes klub nap izgi. Ugyanis nem azt tanulják, amit a tanát tanítani szeretne nekik, leadva egy ki ne tudná milyen magolós leckét, hanem a diákok adják elő, hogy mit szeretnének megtanulni és azt hogyan. Mivel mindenkit más motivál a japán nyelv tanulásakor, jobb hát, ha mindenki a maga módján tanulja a nyelvet. A csapat többi tagja pedig úgy is keveri szart, amiből végül is mókás társalgás kerekedik ki. Már az első naptól kezdve a társalgás elsajátítása felé csordogálnak a nebulók. Ha három szót megtanultál már tudsz beszélni. Én azért vagyok, hogy akár három szóval is tudj mondani valamit.
A japán nyelv klub azért klub, hogy abban mindenki igyekezzen a többiekkel szót érteni, hiszen a diákok nem a tanár leckéjét hallgatják, egy szendviccsel betömött szájjal, hanem egymással diskurálnak. Kinek mennyire megy, annyira japánul. Én csak igyekszem mederben tartani a témákat és kijavítom a ki nem ejtett hibákat. A tanulók pedig arra fókuszálnak, ami a legjobban érdekli őket, ami rendszerint abból áll, hogy megkérdezik ezt + azt, meg amazt hogyan mondják japánul. A következmény, hogy pont azt tanulja meg az emberke, amire a leginkább kíváncsi. Mert fontos a kíváncsiság! Nálam a kíváncsi ember nem megöregszik, hanem megokosodik.
A kíváncsiság kielégítése a tanár feladata.
/ A kíváncsi diák ugyanis mindent tudni akar! És miért ne tudna meg mindent? /
A Japán Nyelv Klub 2005-ben érte el a száz nyögdécselőt. Ekkor indultak a Magazinok és CD kiadások. Jobban mondva ekkorra jöttek be a kezdeményezések.
Ma már háromszáz élő emberből áll a Japán Nyelv Klub, és mondanom sem kell, hogy a 2005-ös év már messze a múlté. Akkoriban ugyanis minden modernitása ellenére is valamiben nagyon hasonlított a különben bárhol nyelvi oktatásokhoz. Ez pedig, hogy havi tandíjat kellet érte fizetni. 2017-ben ezt ugyanis megszüntettem. Megszüntettem, hogy tandíjért kelljen a nyelvet játszi könnyedséggel tanulni. Díjtalanná vált az egész. Ez ugyanis egy „KLUB” ! Nem nyelviskola. Aki japánul szeretne tanulni, az miért ne tehetné azt csak úgy. Egy klub keretein belül. Klubtagsági sem kell hát hozzá. Ma a JAMI programon tartjuk a klub foglalkozásokat, kisebb csoportokra felosztva a japán nyelvvel való játszadozást. Amikor és amelyik csoport foglalkozásán nem tudok jelen lenni, akkor oda beugrik egy japán. A klubnak japán tagjai is vannak ugyanis. Olyan japánok, akik voltak már Magyarországon, vagy éppen a magyar nyelvvel bosszantják magukat.
Persze itt most meg lehetne kérdezni, hogy ez miért éri meg, hisz nem keres rajta senki sem, pedig akkor is komoly és igen csak magas szintű nyelvtanítás folyik?
A CD kiadások éppen elegendő bevételt hoznak ahhoz, hogy maga a Klub díjtalan maradjon. Mondhatjuk úgy is, hogy mások azért veszik meg a nyelvi CD-ket, hogy a klub tagok vidáman szórakozhassanak.
Hogy milyen CD-ék készültek nézd meg a képgallériában.
A CD egyenként ötezer Ft-ba kerül, de aki az összeset megakarná venni, annak roppantul gazdagnak kell lennie lévén, hogy a húsz év alatt összesen 150 CD készült el, melyek mindegyike 60 perces tananyagokat tartalmaz, amit heti felbontásban lehet tanulni. Egy CD, egy heti anyagot tartalmaz ugyanis. A nyelv klub tagjai természetesen ezeket az audio fájlokat is kedvük szerint és ingyen töltögethetik le. A CD-ket , illetve ma már annak Flac letöltéseit meg kell fizessék az autodidakta mód tanulók, de még nekik is jár hozzá egy másfél – két órás online gyakorlási lehetőség. Ez azt jelenti, hogy aki megveszi a CD-ét, és ír nekem a: komiszok@proton.me levélcímre egy levelet, hogy szeretné a CD anyagát velem gyakorolni, akkor az időegyeztetése után, már élőben és közvetlen Japánból kapja meg a gyakorláshoz szükségeseket. Ez senkinek sem kerül pénzbe, hiszen a CD árában ez az ingyen leckézés is benne van. Aki él vele az piszok jól fog tudni haladni. Ez a vásárló döntése.
Tulajdonképpen csak azt akarom mondani, hogy a Japán Nyelv Klub neked való, ha japánul akarsz tanulni. Tulajdonképpen azok érzik jól benne magukat, akik japánkodni szeretnek.
Komisz társadalom
Ha jól belegondolunk nem teszünk semmi olyat, amit ne tudna bárki más is hasonlóan, vagy még jobban létrehozni. Egy valamiben vagyunk csak utánozhatatlanok. Az anyagi bitonság teremtésében. Azzal, hogy a családi vállalkozások megmentői vagyunk, aminek a következménye, hogy jól menő vállalkozásokra építjük a szervezetet, egészen más gazdasági lehetőségek kapuit nyitjuk meg.
Nézzük csak hogyan működik ez:
Ahogy az önellátás az önfenntartás irányába mozdult el, minden megváltozott és eszméletlen tempóban pörögni kezdett. Az, hogy az önellátás már nem csak önellátás, hanem bevételi forrás lett, az minden résztvevő aktivitását magasra dobta. Nem csak többlet termékünk lett, de többlet bevételünk is. Az eszközök beszerzése és apróbb gépesítések megoldhatókká váltak. Csak hogy ez már múlté. Az eladások eredményessége érdekében kizárólag saját üzletekben értékesítünk. Ez azt jelenti, hogy havonta 3-4 üzlettel bővülünk. Ha ehhez hozzávesszük a hozzánk csapódó családi vállalkozásokat, akkor a grafikonon ijesztő képet kapunk. Mintha az emberek arra vártak volna, hogy történjen már valami. Valami új és valami más. Itt most kihagyok egy csomó részletet, hogy egyből rátérhessek arra, hogy a Komisz Társadalomban mi az új és mi a más.
Az egyik fő vonal a saját üzletek teremtése.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, hiszen többnyire csak büfék, kávézók, éttermek, cukrászatok, ajándékboltok, gyógynövény boltok, vegyeskereskedések, zöldséges boltok, pékségek és így tovább, melyeket egyenként 10-15 fős csapatok üzemeltetnek. Szóval csupa olyan amelyek tipikusan családi vállalkozásokhoz illenek. Gyakorlatilag annyi bolt és üzem épül, ahány csoport alakul éppen. Ahogy alakul egy csoport, máris az a téma, hogy válasszanak egy közös pontot, ami mindenkit egyformán érdekel. Amikor ezt tudjuk, akkor már könnyű a dolgunk, hiszen a csoport által választott tevékenységhez kell csupán a feltételeket megteremtenünk. E-képpen lehet ez egy bolt, étterem ..., vagy a feldolgozáshoz szükséges üzem, amit nevezhetünk mini gyárnak is, oktatásra alkalmas helyiség, előadásokra alkalmas kis színház, összejövetelekre alkalmas terem, avagy X mérető föld a zöldségtermesztéshez, vagy állattartáshoz. Az új ötletek nyilván új dolgok megteremtését hozza magával.
A második fő vonal a csatlakozó vállalkozók beillesztése a megváltozott formákhoz.
A csatlakozó vállalkozók miután elfogadták a feltételeinket, ami nem más mint: " Ha neked az a jó, ami nekünk, akkor közénk tartozol. ", akkor a vállalkozás mozgatórugóját jelentő alapanyagokat ingyen biztosítjuk. Akadnak olyanok is, amikor a család teljesen kihasznált éttermét teljesen átújítjuk. Az építő csapatok ilyenkor megmutathatják mire képesek. A kifárasztott konyha is kap egy vadi új teljes felszerelést. Bármit amire az étteremnek szüksége lehet. A tulajdonosoknak természetesen ezért sem kell fizetnie. A Komiszok zsebére megy minden beruházás. Aztán jönnek a vendégek beszippantása, hogy had örüljön a család. Nekünk ez azért éri meg, mert a családi vállalkozáshoz illő termékeink is bekerülnek. A komiszok termékeit is értékesíteniük kell. Mi nem nyúlunk bele a családi vállalkozás profiljába eső bevételbe, a család pedig nem nyúl bele a komiszok termékei után becsorgó összegekhez. Röviden: Nem kopasszuk egymást. Hogy érthetőbb legyen kiemelek egy példát. A pékséget fenntartó család számára ingyen szállítunk alapanyagokat. Legyen az liszt, rizs, cukor, lekvár, csokoládé, tej, tojás ...-bármi. A család ebből péktermékeket készít és ad el a boltjában. Számunkra nem kell 1 százalékot sem fizetnie, amiért elláttuk alapanyagokkal. Viszont ahány pékség annyiféle termékkel látjuk el azokat. A példánkban szereplő pékség tulajdonosait arra kérjük meg, hogy árulja péktermékek mellett a lisztünket is. (Más pékségben mást.) Hogy a pékség garantáltan nagy forgalmú lesz azt annak köszönhetjük, hogy maga a pékség lényegesen olcsóbb termékeket állít elő és ad el, minden más hagyományos pékséghez képest valamint, hogy a liszt, melyet mi pesztrálunk, annak ára mindig éppen a fele az egyéb boltokhoz képest. Az olcsó péktermék és a féláron beszerezhető liszt (más pékségben más) eszméletlen forgalmat generál. Ezért érthetővé válik, miért lesz szüksége a pékség tulajának a fizikai segítségre is. Merthogy minden boltot 10-15 ember kell vigye ugye. Egy szimpla pék család ezt a tempót halványan sem bírná követni. A hozzájuk csapott segítők nélkül egészen biztosan nem.
A harmadik fő vonal a tagtoborzáshoz szükséges üzletek létrehozása.
Ez tulajdonképpen nem más, mint ilyen-olyan boltok létrehozása. Építés, vagy felújítás útján. Mindegyiknél eldöntjük mire szeretnénk használni, ezért a-képpen is rendezzük be. Aztán kitesszük az ablakra egy posztert: - Ez a bolt ingyen kiadó! - Igen. Kiadó üzleteket is folyamatosan létrehozunk, hiszen ez a leges legjobb tagtoborzó. Vállalkozásba kezdő házaspárok, vagy vállalkozásukat átköltöztető családok egy ilyen hirdetésre a fejüket elképesztő magasságokig emelik. Egy lehetőség arra, hogy nyiss vállalkozást, irodát, boltot és ami éppen a tálcán van felkínálva úgy, hogy nincs bérleti díja, de még a villanyért sem kell fizetned. Nincs bérleti díj és nincs rezsi. Akik ezeket kiveszik, a bevételeik után sem kell X %-ot kiperkálni. Mi a vállalkozást akarókat segítjük, ha a vállalkozók is bennünket segítenek! Ott ahol az érdekek találkoznak, ott nem egymást, hanem a közös ellenséget kopasszuk meg, összevont erővel. A vállalkozásba kezdők ezért a saját dolgaik mellett a mi dolgainkkal is foglalkozni lesznek kénytelenek. Ezt kell vállalniuk hozzá.
Hogya a magyarok miért vesztesek, ebből a videoból kiderül.
https://kiliti.sakura.ne.jp/vesztesek1.html
Tagság
Imádunk komiszkodni!
Egy idő után rájöttünk hogyan toborozzunk új tagokat. ( Lévén, hogy sokat elveszítettünk a nagytakarításkor. ) Eszembe jutott egy híres ember jó mondása.
" Ne egészséges embernek kínálj gyógyszert. "
Kezdetben ugye bevettünk a csapatba bárkit, akit érdekelt az önellátás. Bármely mértékben is. Aztán pedig elzavartuk őket mert nem voltak kellően ellenállók. Magyarul: Nem voltak antiglobalisták. Nekünk a kert szeretőktől mégis csak sokkal fanatikusabbak kellenek. Olyanok, akik sejtik milyen világ felé kívánnak terelni bennünket, és azt kurvára nem szeretnék. Átgondoltuk hát a dolgokat és a nehézségekkel küszködők megsegítésére szakosodott szervezetté vedlettünk. Az emberek, amikor nehézségekbe ütköznek az túlnyomó többségben anyagi jellegű. Nekünk pénzünk van, másoknak meg gondjaik. Azoknak, akiknek az anyagi gondjaikat megoldjuk sokkal kitartóbban ragaszkodnak később is hozzánk. Mondjuk ki kereken. Sokkal megbízhatóbbak, mint bárki más.
Két vonalon indítottunk kereső expedíciókat. Az egyiken a családosok meglelése, a másikon pedig az egyedülállók fellelése folyt. A családosok esetében könnyen mentek a dolgok, hiszen kizárólag vállalkozókat kellett kikapirgálnunk. Családi vállalkozásokból pedig nincsen hiány. Ezek közül számunkra azok jöhetnek ugye szóba, akik a kamu járvány alatt meghúzták magukat. Ez mellett pedig állandó anyagi gondokkal küszködnek. Szóval, akiknek nem megy fényesen a bolt. Tengődnek és próbálják túlélni a számla kifizetés utáni napokat. Az ügynökeink az ilyen boltokba egy hónapon át minden nap bejártak, hogy jól megismerhessék a család minden tagját és a nehézségeik mértékeit. Aztán egyszer csak tettek számukra egy ajánlatot, amit ha elfogadnak, akkor a komiszok feldobják az üzletüket és olyan megélhetést biztosítanak, amit a jelenlegi helyzetükben még álmodni sem mernének. Cserébe beállnak a komiszok közé és kizárólag komiszkodással foglalkoznak. Szóval szerves részesei lesznek a globalisták által indított népesség csökkentési programokkal szembeni ellenállásnak, ami ugye kezdődik azzal, hogy a megfigyelési rendszerekből is ki kell hátrálni. Nem használhatnak közösségi médiákat. Nem lehet semmi közük a gugléhoz, amazonhoz, mikroszofthoz ..., és a folyóba kell dobják az okostelefonjaikat.
A másik vonalon pedig a munkaközvetítőket környékezték meg az ügynökeink. Ott kizárólag munkát keresők fordulnak meg ugye bár. Az egyedállókat, ennél fogva főként a fiatalokat célozzák meg és, akiknek nehezen ugrik be valami munka, azoknak munkát ajánlanak fel. Havi X fizetésért, ilyen és olyan munkát kellene végezni, viszont csak antiglobalista nézeteket vallóknak, vagy ennyi összegért boldogan válnak akár antiglobalistává is. Csak segítsen már rajtuk valaki! A megszorultak nem válogatnak. Ahhoz csapódnak, aki megsegíti őket.
Több száz embert ragasztottunk magunkhoz 2 hónap alatt.
Rendkívül kitartó és szívós csapatok álltak össze. Hozzánk csapódtak azok a rizstermelő farmerek is, akiknek elegük lett az állammal való szerződéskötésekből, amely egyre elképesztőbb igényeket támasztanak a termelők felé, miközben a felvásárlásokat mind alacsonyabb áron követelik. Épp hogy csak nem mínuszban termelnek. A megélhetésük kátyúba került ezért önállósították magukat. A termelőkről viszont tudjuk, hogy nem az eladások nagy művészei. Itt jövünk mi a képbe. Annyit nem tudnak termelni, amennyit mi ne tudnánk eladni.
A komisz tagság egyszerű képletet vett fel:
Azok lehetnek a tagjaink, akik vállalkozók, illetve akik simán beállnak valamely vállalkozónk mellé segíteni.
Mindenféle igazságosztó csoportok alakultak és talán alakulnak még ma is, akik az átlag embereket szólítják meg és azok anyagi és önkéntes segítségüket kérik. Miért is? Mert ők az igazságért harcolnak? A dolgozó emberek pedig ezekhez csatlakoznak. Olyat viszont nem láttam még egyet sem, amely szervezet, alapítvány ... a vállalkozók segítésére, vagy mit ne mondjak azok megmentésére akarnának sietni. Az igazságosztók eközben sorra nyitják meg saját vállalkozásaikat, amihez továbbra is a támogatók anyagi támogatásait remélik. És még mindig nem veszik észre, hogy az igazságosztók nem értük tépik a szájukat. Még csak nem is az igazságért. Amire én azt mondom, hogy nem azokkal kell foglalkozni, akik bérből élnek és csupán a munkahelyük mentése érdekében rinyálnak be egy-egy igazságosztó társaságába. Ezeknek még van fizetésük és elképesztő magasan hordják az orrukat. Haszontalan jószágok csupán. Haszontalan lesz a hozzáállásuk is. A komolyan bajba kerülteket viszont elképesztő kényességgel kerülik az igazságosztók is. A Nagy Öregjeink viszont afelé tereltek bennünket, hogy kizárólag azokkal foglalkozzunk, akik kifejezetten örülnének annak, ha a globalisták elleni harcból élhetnének meg. Ami nem nehéz, hiszen mi nem tüntetünk és nem borogatunk. Csupán mindenki végzi a saját dolgát ami nem más, mint a földeket megművelni, a boltokat és egyéb üzlethelyiségeket nyitáskor kinyitni, záráskor bezárni, és sok egyéb ehhez hasonló. Szóval elegendő a rendszerből való kiszállás. Akinek az a célja, hogy ebből az agymosó rendszerből ki tudjon szállni, az nálunk köt ki. Aki pedig a mind több igazság mellre szívására vágyik, az keményen őrzi tovább megszokott dolgait és bennünket még csak észre sem fog tudni venni. Mert nem érdekelhetjük őt. Hiszen még a faszbukon sem vagyunk fenn!
Jobb nem félni, mint megijedni: https://kiliti.sakura.ne.jp/nemfel.html
Kritikus szemmel
A Komiszok között egyszer csak eljött az az idő, amikor megalakult egy 15 főből álló kritikus csoport. Persze magunk között őket az "Elemzőknek" nevezzük. Bizony. Van egy olyan csoportunk, amelynek a tagjai kizárólag azzal foglalják el magukat, hogy a szervezet belső hibáira hívják fel a figyelmet. Könyörtelenül az arcunkba vágják a hülyeségeinket. Ne legyen illúziód. Mi is oltári nagy ökörségekre vagyunk képesek, amelyekre nem magunktól jövünk rá. Ezt a csoportot a nagy öregeink keltették életre, mert már zavarta őket, hogy hibákat, hibákra halmozunk. Mivel ennek a csoportnak a legfiatalabb tagja hetven éves, többen is megjegyezték, - " Mi már nyugdíjas klubot is nyitottunk?" Ezen öregek segítőnek kaptak húszon éveseket. Minden öreg mellé egy fiatalt. Mivel nem hétköznapi emberekről van szó, tényleg ők a mi Nagy Öregjeink, akiknek a tanácsaira csak egy elbutult bolond nem hallgatna. Nos. Ez a csoport végig járta a Komisz berkeket töviről hegyére és aprólékos elemzésekbe kezdtek. Az eredményt persze nem tettük zsebre. A Gyermek Jövő Felelősség Szervezetet alapoktól újra kellett szerveznünk. Nem először tértént már átszervezés, de ez egy igazi nagy takarításra szólított fel.
Kezdték ezzel a Nagy Öregeink:
- Ha nem tudjátok ki az ellenség, akkor honnan tudjátok, hogy kaszát egyenesítsetek-e, vagy ágyút öntsetek?
Lefordítottam az egyik üzenetüket, hogy magyarul is meglegyen:
- Szép dolog, hogy zöldségetek van, meg gyümölcsötök. Szép dolog, hogy már állatokat is tartatok. Szép dolog, hogy egy vagyont kerestek már a szervezettségetek révén. De ettől ti még mindig csak elkényeztetett és elkényelmesedett kis barmok vagytok. Nem emelitek ki a célt! Nem mutatjátok ki, hogy melyik oldalon álltok! Mindenkit befogadtok, akiknek a szorgalmuk hasznos. Tényleg nem zavar benneteket, hogy totális agymosottakkal keresitek a pénzt?
Szóval, sok embert komolyan megsértettek az elemzéseik eredményével. Mi viszont (az alapítók) úgy döntöttünk, hogy inkább a Nagy Öregjeinkre hallgatunk és újra installáltuk a már elhasznált operációs embereinket.
Az első tanácsuk: - Akik nem családostól vannak benne a buliban azok ugorjanak ki szépen.
Ez az ő értelmezésükben azt jelentette, hogy a "Minden lében kanalaktól" meg kell szabadulni. Ezek rendkívül veszélyesek ott, ahol közösségben gondolkozunk. A legszentebb közösség a család! Aki így gondolja az nem engedi szétszóródni azt. Amely családban apu szét melózza magát valahol, addig az anyu a fenekét bámultatja más munkahelyen és ez idő alatt a gyerekek meg majd csak felnőnek valahogy, ott az NG (selejt) emberek kakája van. Ki kellett hát tennünk magunk közül azokat, akik családosak ugyan, de csak apu van benne a Komiszkodásokban. Persze kaptak választási lehetőséget: - Vagy bevonják az egész családot, vagy keressenek egy jól fizető állást valahol.
A második tanácsuk: - Emeljük ki a csoportvezetőket.
Ez az ő értelmezésükben azt jelentette, hogy adjunk több lehetőséget és fontosabb szerepet azoknak, akik vezetést vállaltak. Ennél fogva meg lett engedve minden csoportvezetőnek, hogy úgy állítsa össze és úgy szervezze meg a csapatát, ahogy ő látja jónak. Mi csak akkor nyomjuk az arcukat a lecsóba, ha problémát észlelünk. Kétségtelenül könnyebb lett az irányítás és a csoportok hatékonysága is messze jobb lett.
A harmadik tanácsuk: - A fészbuk függők a családjaikat leszaróktól is veszélyesebbek. Szabaduljunk meg tőlük.
Érdekes módon kevesebb embert veszítettünk, mint az első tanács után. A legtöbben nem kívántak már megválni attól a csoporttól és annak tagjaitól amelybe belecsöppentek. Gondolom a döntésükbe a keresetük is komoly nyomást gyakorolt, hiszen erről sem lett könnyű lemondani. /Megjegyzem, ekkorra már ugyanis minden Komisz tag havi 2-3 Millió Forintnyi keresettel bírt. / Nem lehet könnyű ezt havi 2-300 ezerre leadni egy másik munkahelyen. Maradtak hát és inkább lemondtak minden féle közösségi médiáról. A közösségüket ugyanis már megtalálták bennünk és az együtt gürcölő társaikban.
Erről itt tudsz megnézni egy videót: https://kiliti.sakura.ne.jp/face.html
A negyedik tanácsuk: - Verjük agyon azokat, akik a gugle keresőt merik használni.
Tudja fene miért, senki sem lépett ki közülünk a gugle védelme végett. Ez ment a legkönnyebben.
Készült hát a változásokról is egy videó: https://kiliti.sakura.ne.jp/ujvilagunk.html
Az ötödik tanácsuk: - Akik iskolába engedik a gyerekeiket azok inkább bérből és fizetésből éljenek.
Hát ez sok problémát okozott, de az első körben már leléptek a gyáva NG emberek, ezért szinte mindenki maradt, hogy megkérdezzék - Jó, de ezt mégis hogyan képzelik megvalósítani?
Innentől váltunk tudatos ellenállókká. Akik maradtak azok már tudták kik az ellenségeink és mi ellen harcolunk. Nem problémáztak, hanem felkiáltottak, hogy - VÉGRE!
Önfenntartás buktatói
Önfenntartás
Léteznek olyanok, akik belekezdtek és bele is jöttek a zöldség termesztésbe. Ahogy mi, úgy ők is valószínűleg azért fogtak bele, hogy egészséges zöldhöz jussanak. Eddig szép. Csakhogy! Ez után jön a lényeg és a neheze. Ugyanis nem elég belejönni. Az egésznek csak akkor van értelme, ha a megszerzett tudást és gyakorlatot pénzzé is lehet tenni. Enélkül ugyanis mindez csak egy szimpla kertészkedés, aminek semmi köze a globalistákhoz. A kertészkedést szívből és szeretetből végzi az ember. Mi viszont nem vagyunk kertészkedők. A ránk nehezedő nyomás ébresztett rá minket arra, hogy valamit mégis csak tegyünk a saját érdekünkben. Ez nem egy alternatíva, nem egy más lehetőség, hanem ez a megoldás. Különben továbbra is azt tömhetnénk magunkba, amit zöldségként belénk hazudnak. A rendszerből ki kell tudni lépni! A zöldségek és gyümölcsök terén ez igazán nem nehéz. Nem kell hozzá több, mint egy elhatározás. Onnantól kezdve pedig eggyel több okunk van annak örülni, hogy nem hagyjuk magunkat le tömegmészárólni. Viszont akinek csak ennyi a célja az nem sokat ér. Tulajdonképpen nyugodtan nevezhetjük bárgyúknak azokat, akik beérik annyival, hogy zöldségeket termelnek maguknak. Mivel tudjuk, hogy mi készül a föld népessége ellen, tovább kell szerveznünk a dolgokat. Az önellátást képessé kell tudni tenni arra, hogy a megélhetésünk alapja legyen. Valami, amire építhetjük a harcunkat.
Az első lépés: - hogy együnk valami egészségeset.
A második lépés: - hogy megszabaduljunk a munkahelyünktől.
Aki nem azért kezdett bele a zöldségtermesztésbe, hogy aztán azt a megélhetésévé is tegye, az már elcseszte és cseszheti. Az önellátásra való törekvés pusztán alapot és lökést ad az önfenntartáshoz. Az egésznek csak így van értelme.
Csakhogy itt kezdődnek a problémák!
Rendszerint azok, akik ügyesen gereblyézik a kertet, azoknak fingjuk sincs az értékesítéshez. Pedig az egészséges zöldségeket rém egyszerű pénzé tenni. Tömegek vágynak rá. Bevételi probléma zöldségekből nem adódhat. Csak hát ilyenkor szoktak előre lépni azok, akik gondolkoznak. Gondolkoznak, vagyis a világ legegyszerűbb dolgait is addig tudják bonyolítani, míg lehetetlenné nem válnak. Pedig az a logikus, hogy nem azoknak kell eladni, akik termelik. Vannak emberek, akik az eladáshoz értenek és abból élnek meg. Magától értetődik hát, hogy a termeléssel foglalkozók magukhoz vonzzák az eladókat. Bővítve velük a csapatukat. A 15 fős zöldségtermelő csoport egy 15 fős értékesítő csoporttal bővül.
Tudod mire képes 30 ember, ha az érdekeik összekötik őket?
Alapvetően az önellátáshoz legalább 100 emberre van szükség. Ez alatt még csak vakerolás folyik. Az önfenntartáshoz viszont ennek a duplája szükségeltetik. Ha nem tudsz összehozni 300 embert, amelynek egyik része a termeléssel, a másik része pedig az értékesítéssel foglalkozik, akkor az egész az elszegényesedésről fog szólni. Rengeteg munka némi apróért. Attól azért talán mégis csak jobb a már megszokott munkahelyen maradni, és ebbe a keserves folyamatba bele se fogni. A folyamatábrát gondolom már látni és sikerül felfogni. Az első 15 termelő csapathoz szükségessé válik egy másik 15 fős csapat, hogy ne hiába termelgessenek a fiúk. Viszont amikor összejön 15 ember, hogy eladhassák a haverok zöldségeit, újabb problémák fognak fellépni. Az értékesítők mindig előrébb merészkednek a termelőknél. Ami érthető is, hiszen a termelők felvesznek egy ritmust, aztán életük végéig abban is maradnak. Az értékesítők ezzel szemben mindig okoskodnak, ravaszkodnak és szüntelen keresik a legjobb megoldásokat. A földeken való kapanyélre támaszkodó ácsingózásokhoz ennyi ész nem kell. Szóval az értékesítők fel szokták pörgetni a dolgokat. A saját érdekük ugyanis ezt kívánja. Ők ugyanis a minden napjaikat a haszonra építik. Piszok gyorsan el jön az az idő, és azzal együtt az a probléma, amit a termelők saját erőből nem tudnak megoldani. Az értékesítők ugyanis többet és többet fognak kérni. Márpedig, ha a termelők nem tudják megadni azt a mennyiséget, amit az értékesítők kérnek, akkor könnyen lehet, hogy sorvadásnak indul az eddig jól kiépített kapcsolat. Az értékesítőket nem lehet elveszíteni. Az önfenntartás kulcsát ők tartják a kezükben. A termelők és az önmaguk megélhetését ők hozzák ki. Az értékesítők étvágyának kielégítéséhez ezért ismét csak egy 15 fős csapatot kell tudni szervezni. Ezt a csapatott a gyümölcs termesztés lehetősége hozza össze. Csupa olyan fazon, akik gyümölcs mániákusok. Az érdekeik tehát közösek. Ahol az érdekek találkoznak ott sosincs legyőzhetetlen probléma. Megoldják a gyümölcsökkel való gondokat. Az értékesítők pedig hálát adnak az égnek, amiért összekötötték sorsukat a zöldségtermelőkkel. Bővül az értékesítendők sora. Emelkedik az értékesíthetők száma. Az egyensúly egy kis időre a helyére billen. Addig, amíg az értékesítők rá nem jönnek arra, hogy hogyan lehet mindezt hatékonyabban eladni.
Tudod mire képes, ha 45 ember érdekei tökéletesen megegyeznek?
Az értékesítő csapat viszont hamarosan befog vonni másokat is az értékesítési folyamatokba, ami keményen gyomron vágja a zöldséggel és gyümölccsel foglalkozó csapatok minden apró tagját. Növelni kell az eladható termékek listáját és számát, ami csak úgy lehetséges, ha létrehoznak egy feldolgozó csapatot is, akik a zöldségekből télire is eltehető termékeket hoznak össze, és a gyümölcsökből befőtteket és lekvárokat tudnak készíteni. Ez hirtelenjében is kétszer 15 fő beszervezését kényszeríti ki. Az értékesítők pedig a savanyúságokon és befőtteken fognak öröm ünnepeket tartani. Imádni fogják, hogy ehhez a jól szervezet csapathoz tartozhatnak.
Tudod mire képes 75 ember?
Mint kiderül nem sokra, mert az értékesítők mindig egy lépéssel előrébb járnak! A savanyítások miatt komoly mértékeben kell tudni megemelni a zöldségek termesztését, amihez segítségre van szükség. A segítség pedig 15 ember beszervezésével érkezik, akik máshol kapnak földet és eszközöket, hogy egyetlen fajta zöldségre vessék magukat. 15 ember egyetlen típusú zöldségből nem fog tudni kellő mennyiséget elő kaparni a földből, de lássuk be, hogy komoly segítség tud lenni, mind az értékesítők, mind a dunsztolók számára is.
Tudod mire képes 90 ember?
Arra mindenképpen, hogy extrém megélhetést tudjon kreálni magának.
A Komiszok felépítésének mikéntjeit kissé előre szaladva itt megtekíntheted:
https://kiliti.sakura.ne.jp/felepies1.html
Önellátás alapszinten
Az önellátás rendszerint már az alapoknál teljesen megbukik. Japánban is és Magyarországon is sokan vágnak neki, hogy a kertjüket tönkretegyék. Vagyis, hogy zöldségeket termesszenek maguk és családjuk számára, mert hogy ugye támadnak a globalisták, valamit tenni kellene. A legtöbben viszont semmilyen agyi átváltozáson sem esnek át hozzá, pedig anélkül átlagos kertészkedéssé fog fajulni a dolog. Az irányított emberek még az "önellátás" szót sem értik. Én eddig csupa olyan mókás emberekkel találkoztam, akik a pénz hatalmi elit által kinevelt módon önellátnak. Mókás, de ők komolyan hiszik, hogy az önellátás felé vették az irányukat azzal, hogy felturták a kertet. Értelemszerűen jól bevásároltak.
Nem nevezhetjük önellátásnak azt, ha minden azzal kezdődik, hogy vegyél meg hozzá minden szükséges eszközt!
Nem nevezhetjük önellátásnak azt, ha már a keritést is boltban veszed meg.
Nem nevezhetjük önellátásnak azt, ha a magokat is pénzen szerzed be.
Nem leszel önellátó soha, ha szerinted ez befektetéssel jár.
Lefordítom neked, hogy mit takar az önellátás: - Önerőből!
Azzal gazdálkodj, amid van. Érd be azzal, amid van. Örülj annak, ami éppen sikerül. A kerítést viszont letört faágakból hozd össze. A magokat pedig más kertészkedőktől szerezd be ...-ingyen. Ne szülj elképzeléseket arról, hogy miket fogsz majd a kertedben termeszteni. A kertedben pont azok a zöldségek fognak megjelenni, amit másoktól önzetlenül kapsz. Más kertészkedők kapcsolata nélkül amúgy sem lehet az önellátás alapszintjét sem elérni. Tapasztalatom az, hogy a legtöbben bezárkóznak a saját kertjükbe és az agymenésük képtelené teszi őket arra, hogy azon kívülre akár csak egy pillantást is vessenek. Van elképzelésük arról, hogy ők hogyan csinálnák és úgy is csinálják. Szerintem ezeket a magukba roskadt embereket hagyjuk, hogy a saját kertjeiken belül maradjanak.
Csak akkor kezdjük el az önellátás alapjainak lerakását, ha van hozzá segítség. Méghozzá elegendő segítség.
Mire van szükség az alapozáshoz?
| Legalább 5 személyre van szükség a jól működő önellátás megkezdéséhez. |
| Barátkozás azokkal, akik már sokkal előrébb járnak a zöldség termesztésben. |
| Elfelejteni, hogy ez pénz nélkül nem megy. |
| Lemondani a mindent akarásról. |
| Annak eldöntése, hogy innentől kezdve soha sem fogsz boltban zöldséget venni. |
Ha megveszed azt, amit magadnak nem sikerült megtermelni, akkor ugyanolyan hülye vagy, mint amikor kezdted. Aki önellátásba kezd, annak meg kell tanulnia lemondani! Lemondani azokról a dolgokról, ami neked nincsen. Ami neked nincs, azt úgy kell kezelned, mint ha a világon sem lenne. Szoktasd hozzá magad ahhoz, hogy ami neked nincs az ne is hiányozzon. Ha van paradicsomod, uborkád, káposztád és krumplid, akkor onnantól kezdve csak és kizárólag paradicsomot, uborkát, káposztát és krumplit fogsz enni. Nem kívánhatsz meg mást! Az önellátás alapja a gondolkozásban van és nem a földbe vetett magban. A beléd programozott gondolkozást át kell írnod. Ugyanis végtelen örömet és hálát kellene érezned, hogy neked paradicsom, uborka, káposzta és krumpli vidáman megtermett. Ez egy baromi jó dolog!
Komiszok első csapata
2019 decemberében összejöttünk a barátokkal és az otthonomban arról kezdtünk el beszélgetni, hogy vajon mi a jó büdös lábszag kezdődik már megint? Ugyanis mi még azok közé tartoztunk, akik egymást segítve vészeltünk át egy úgy nevezett sertés influenza kódnévre hallgató és oltakozásra serkentő röhejes átverés sorozatot. Sejtettük, hogy ami akkoriban nem sikerült a globalistáknak azt megpróbálják újra. A lényeg, hogy azért gyűltünk össze, hogy a sakktáblára felállítsuk a feketével szemben álló fehér színű bábuinkat. Régebben nem kellett nagy felhajtást rendeznünk a kamu járvány mellé. elég volt annyi, hogy viccet csináltunk belőle és hátrébb léptünk két lépéssel. Már 2020 elején ki is derült, hogy ezúttal nem lesz elég a hátra araszolás. Az ellenség elsöprő fölényben volt és a népességet forró vizes üstbe kényszerítette. Az emberek főttek a saját levükben. Mi persze örültünk annak, hogy az annak idején történtekből legalább annyit tanultunk, hogy kiköltöztünk a városból és olyan vidéki házakat vettünk, amelyekhez kert és föld is tartozott. Megjegyzem nem vagyunk nagy kertészkedők. Ez mondjuk meg is látszott azon, hogy bár jókora területű földjeink lettek, de nem igazán zavartuk meg a termőföld mély álmát. Az én földemet például abból lehetett tudni, hogy hozzám tartozik, hogy ember magasságú gaz lepte be az egészet. Valahogy sem időm, sem kedvem nem volt hozzá. A színházi fellépések és az újságírás jobban lekötött attól. Most, hogy ránk szakadtak a globalisták már megint, a gondolkozásunkon sokat változtatott. Tudtuk, hogy be kell feszíteni a hasizmot és állnunk kell majd az arra mért ütéseket. Vagyis hát, hogy ezúttal meg kell szerveznünk magunkat. Most aztán nincs mese a kertjeinket rendbe kell hoznunk valahogy mert minimum saját termésű zöldségekre szükségünk lesz. Időnk még volt a tavaszi felkészülésre. Ahogy elkezdtünk a földjeinken kapirgálni más ismerősök is hozzánk csapódtak, akik otthonosabban mozogtak a földeken. Mire kitavaszodott több tucatnyi segítség állt a rendelkezésünkre. Vagy mi voltunk azok, akik a segítők rendelkezésére álltak? Hm. Nekünk földünk volt, de mivel városi vagányok voltunk a kapával a hátunkat szoktuk vakargatni. Magyarul, mit sem értettünk a zöldségekhez. A segítők viszont értettek hozzá, de eddig csak kicsiben foglalkoztak vele. Bárhonnan is nézzük, mindenki a másik jobb keze lett. A zöldségekkel való bíbelődés az ismerősök ismerőseit és azok barátait is vonzotta. Amikor lehettünk úgy százan, akkor már éreztük, hogy ez vérre megy. Vagyis, hogy komolyra fordult a dolog. A "Gyermek Jövő Felelősség Szervezet" névvel áldottuk meg magunkat. A gyermekeink iránt érzett felelősség, a jövőnk iránti felelősségérzet és a gyermekeink jövője iránti felelősség érzet tett bennünket szervezetté. Megjegyzem Japánban nem nehéz egy-egy csoportot, szervezetet avagy társulást összehozni, hiszen bárgyú és borjú nép éli ezt a szigetet, akik nem igazán ismerhették meg az önállóságot. Az emberek igyekeznek hát tartozni valamely tömörüléshez. Hogy ez jó tulajdonság, avagy rossz, azon vitatkozhatunk évekig. A jelenlegi armagedon idején kifejezetten jó tulajdonság, hogy mindenki piszok nagy igyekezettel és teljes vállszélességben vetették be magukat szinte bármilyen szervezettséget mutató csoport portájába. Mivel mi szervezettséget mutattunk vonzónak tűntünk. Persze tudom, hogy ez csak látszat, mert irányítani nem akart még senki sem. Csupán megbeszéltük, hogy mit csináljunk és hogyan, aztán mindenki tette a dolgát. Ennyi. A földeken való szorgoskodásunk viszont sokaknak szemet szúrt. Főként, amikor azt láthatták, hogy nagy rajokban tapossuk az ázott buckákat. Mindentől függetlenül abszolút probléma mentesen mentek a dolgok, ami megerősített bennünket abban a hitben, hogy az önellátás talajára tévedtünk. A japánok nem csak remek csapatjátékosok, de rendkívül jó szervezők is. Kialakult, hogy ki mivel foglalkozzon. Az is, hogy egy-egy hozzáértőhöz hány ember tartozzon. Felosztottuk a földterületeket és egy-egy frissen összeverődött csapat lábai alá toltuk azokat. Az eredmény, hogy mindenkinek lett bőségesen saját termésű zöldsége és gyümölcse. A gyümölccsel foglalkozó családok kicsit később csatlakoztak hozzánk, de éppen idejében. Bárki azt hihette, hogy ez a szerveződés ezzel be is érte. Nem tévedhetnek nagyot, mert tényleg jól éreztük magunkat csupán attól is, hogy a zöldségek terén teljesen önellátóak tudtunk lenni egyetlen röpke év alatt.
Egy kis magyarázat:
A Gyermek Jövő Felelősség, japánul a következőképpen hangzik: Kodomo Mirai Sekinin.
Kodomo MIrai Sekinin pedig rövidítve: KoMiSe - ejtsd: Komisze / Azok a Magyarországi magyarok, akik szintén hozzánk verődtek a zöldségtermesztés terén, nem szerették meg a szó végén csüngő "e" betüt, ezért amikor a japánokról esett szó csak "e" nélküli Komiszoknak nevezték őket. Innentől a japán verzióban KoMise felírat jelenik meg, s a magyar verzióban a Komisz szó jelenítődik meg.
Tanulság:
Amikor megtudod valamiről az igazságot, akkor azt nem elég tudni. A gondolkozáson és életvitelen ahhoz illően változtatni tudni kell. Ebben az esetben bizonyára tudod az igazságot a mérgezett zöldségekről és gyümölcsökről. Ahogy mi is tettük, úgy te is nézz utána mivel szoktak permetezni felétek és vajon miért erőltetik a zöldségtermesztőkre a génmanipulált növényeket és magokat, melyeket csak egyszer lehet vetni? Ha nem tudsz a tények megismerésébe belemerülni, akkor is sejted, hogy a zöldségek terén valami gáz van. A boltban árult zöldségek már rég nem az egészségről szolnak. Akik ezt sejtik, avagy tudják, azok a saját termesztésű zöldségekért lesznek oda jobban. A zöldségtermesztéshez nem nehéz csapatokat összehozni. Érdemes hát ez irányba szervezkedni. Vonzzák egymást a hasonló gondolkozású emberek. Akinek van földje, az könnyen talál művelésre vágyókra. A kertészkedés pedig remekül összehozza az embereket. Megszervezni sem kunct.
1) Bérelt földet nem szbad használni, ezért ahoz kell csapódni, akinek van kertje. Ennek következtében a földdel rendelkező lesz a csoport irányítója.
2) Nem okos 15 főnél nagyobb csapatot összehozni egy kerthez. És úgy általában sem.
/ A 15 főnál nagyobb csapatok sohasem fognak tudni igazán eredményes munkát felmutatni. A nézeteltérések általánossá válnak. /
3) Egy kertben csak egy fajta zöldséget érdemes termeli.
/ Az első fellángolások a mindenféle zöldség termesztése felé viszi az agymenetet. Mindenki tudni véli majd, hogy mit kellene még a földbe dugni. /
- Mi öten kezdtük és közben százan csatlakoztak. Nekem 5 hektárnyi földem volt és a többiekkel együtt véve, akiknek szintén volt némi földje, 10 hektárt tudhattunk a magunkénak. Ezeken a földeken lettek 15 fős csapatokra osztva a csatlakozók, akik csapatonként kaptak X négyzetméternyi területet, amin szabadon garázdálkodhattak. Minden csapat csak egy fajta zöldségre lett szakosítva, hogy végtelenül könnyű dolguk legyen, hiszen így nem kell mindenkinek egyszerre a földeken tespednie. Akire rá esik a kiválasztott nap, az ugrik ki a kertbe és motoszkál rajta valamit. A munka mellett könnyen elvégezhető feladat. Nem kell feladni semmit sem csupán azért mert pár mázsányi zöldséget a világra hoznak.
Ma már 40 hektárnyi földdel gazdálkodom, mivel egyre több földet kellett felvásárolnom azért, hogy az újabb és újabb csatlakozók ne maradjanak kapírgáló terület nélkül. Ha ehhez hozzávesszük, hogy mások sem maradtak el ettől, akkor abból kivehető mennyire komolyan vettük az önellátás felé hajlást.
Érdemes próbálkozni. Ha csak pár szem egészséges zöldség bújik ki a földből akkor is. Ha csak öten vagytok hozzá akkor is.
Amikor tanácsra, vagy segítségre van szükséged, akkor írj egy levelet: komiszok@proton.me
Bemutatkozó
Hosszú. Nagyon hosszú ideje Japánban élekés közel ugyanolyan hosszú ideje vállalkozó vagyok. Egy külön könyvet írhatnák arról, hogy milyen a japáni vállalkozás üröme és öröme, de ezzel a bloggal nem ez a célom, ezért ez a különben sokak számára fontos és érdekes ismeret innen kimarad. Nem szeretek nagy volumenű vállalkozásokba fogni mert azokhoz túl sok fájdalomcsillapítót kellene fogyaszztani. Otthonosabban mozgok a max. 4-5 alkalmazottal műkődtethető vállalkozásokban. Ezek rendszerint kellemes és családias hangulatot tükröznek. Ennektükrében a baráti köröm is családi vállalkozókból tevődnek ki, ami érthető, hiszen nem csak meg tudjuk érteni egymást, de szükség esetén a segítségnyújtás is könnyed. Lévén, hogy a szabadidőmet és gyakorlatilag minden időmet magam osztom be, mindig azzal tudok foglalkozni amire éppen a figyelmem emelem. Felkelni akkor szoktam, amikor végeztem az alvással. Mivel az üzlet úgy önmagában unalmas és fárasztó tud lenni, hogy feldobjam a magam és mások kedvét, minden szombat este színházi előadásokat tartok. A Kiliti Talk Show öt évig ment rendszeresen, amikor már ezt is unni kezdtem és egy ettől egészen más stlusú előadás sorozatba kezdtem. Ez a " Harakiri Talk Show", tíz éven át jó poén volt, de ebbe is belefásultam ezért most már csak havonta egyszer lépek ki a színpadra és csinálok orbitális bolondot valakiből. Az esős időszakokban és a téli hidegekkor többet tartózkodom otthon, ezért évente négy könyvet is megírok. Természetesen kifejezetten csak Japán témakörben, hiszen ehhez értek a legjobban. Persze mind e mellett szeretek trollkodni és a személyes, avagy személyeskedő fordulatoktól sem fordulok el. Szóval simán belemegyek egy kis anyázásba, amikor a kedvem úgy hozza. Nem gyakran, de időnként határoztan jól esik. Ennek elsődleges oka, hogy Japánban nem igazán adatik meg a veszekedés. A japánok ugyanis kerülik a konfliktusokat. A haragot, vagy sértődésr rendszerint azzal mutatják ki, hogy jól faképnél hagynak minden hisztis arckifejezést. Ebből nem lesz húhaanyád. A hiányosságok pótlására ezért a magyar közösségi médiákban való trolkkodás adatik meg. Üsd vágd. Nem apád. Nem anyád. És az esetleges honvágynak nyoma sem marad. Hiszen egy külföldön élő magyarnak mi hiányozhat a legjobban? Mik azok, amik honvágyat képesek gerjeszteni az emberi belsőben? Az étel és az bazdmeg. Egy kiadós anyázásnak pörkölt íze van. Főként mert japánul egyszerűen nem lehet káromkodni. Se elegendő szavuk, se elegendő hangsúlyuk nincs hozzá. Nem tudom hát kifejezni magam, amikor bosszús vagyok, vagy amikor beverem a fejem a szikla peremébe. Tudom, hogy ez nem szép dolog, de a hazai ízek mindig és mindenhol előnyt élveznek. A második nagy problémát, úgy oldottam meg, hogy éttermet nyitottam. A magyar ételek tehát állandóan a menűn voltak, így a hazai ízek problémáját ezzel simán kipipáltam. De az átterem mellet nyitottam kávézót és cukrászdát is. A pocak tehát az elégedettség fokán van. Hogy az apróságoktól se fosszam meg magam, büféket nyitogattam szanaszét az országban, amelyek Balatoni hangulatokat árasztanak, a lángos és palacsinta szünni képtelen illataival. A lányom kedvence a szalagos fánk lett, ezért számára egy-kettő fánkboltot is megnyitottam. Olyan, hogy honvágy tehát semelyik diafilmben sincsen.